Első napló bejegyzés

Egy farmon születtem a többi nyolc testvéreim mellett. Az akkori gazdáim öregek voltak. A férfi gazdának dohány szaga volt, imádtam mikor cirógatta a nyakamat. Elnevezett királynak.
Ezt a nevet nem értettem, de tetszett.
Kint játszottunk az elkerített területen mikor finom illatra felkaptam a fejem.
És megpillantottam őt.
Van egy érzés, amit az emberek villám csapásként neveznek. Nekem pontosan ilyen érzés futott végig, ahogy mosolyogva közeledett felénk. Kecses járása volt, és hmm...csoki, kimondottan csoki illata.
- Jó napot! - köszönt lágyan, aztán felénk fordult. - Hát sziasztok! - még jobban el lágyult az arca. A szívem minden percben egyre gyorsabban vert, tudtam, hogy hozzá tartozok, hogy ő az én emberem.
Csaholva ugrottam fel és nemes egyszerűséggel képen nyaltam, amire hangosan felkacagott.
Már imádom, ahogy nevet, igaz, hogy egy lóéra hasonlított, de szeretem.
Érzem, ahogy felemel. - Szia, kis haver - nézett mélyen a szemembe. Még rövid életemben sem láttam ilyen szép kék szemeket, amik neki voltak.
- Ő nem eladó - szólalt meg az öreg gazda, mire a másik gazdám csak legyintet. - Király a neve.
- Óh, hát ez a neved? Látszik is rajtad, hogy fenséges vagy - mondta az arcát a buksimhoz nyomva. Lelkes nyalogatás eredménye a nevetés volt. - Elviszem, mennyi lesz? - fordult az idős gazdáimhoz, akik nehezen de bele egyeztek, hogy elvigyem.
Kocsiban ülve jobban megfigyeltem az új gazdámat. Vezetés közben csokit majszolt. Akkor azért van csoki illata.
- Hamarosan otthon leszünk, király - mondta, közben bekapcsolta a rádiót, majd énekelni kezdet vezetés közben. Ha ember lennék most bizonyára bedugtam volna a fülem, de mint tudjuk kutya létemre erre most nem volt lehetőségem.
Emmának szőrnyű hangja volt.
A lakása egy két emeletes társasházban volt, a második emeleten.
Emma magányos ember volt,hiába volt négy lábam, és hiába hitték azt az emberek, hogy nem értek semmit.
Mi kutyák megérezzük  dolgokat.
Ahogy megéreztem most Emmánál  magányt.
- Tudod mire gondoltam? - fordult felém hirtelen vigyorogva.
Talán fánkra? Kérlek mond, hogy fánkra.
- Ennünk kéne fánkot - pattant fel ültéből és kapcsolta rám is a pórázt. Imádtam, ahogy mindig kitalálja a gondolataimat.
Pepper fánkjai szinte elolvadtak a számba, kutya legyek, ha ez a mennyország.
Ja, igen elfelejtettem, hogy már kutya vagyok.